Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.
Feladatok
E.ON Hungária Zrt. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős
Szeretnéd a világ egyik vezető energiavállalatánál építeni a karriered? Az E.ON-nál azon dolgozunk, hogy folyamatosan növeljük ügyfeleink elégedettségét, és ezáltal hosszú távon is partnereik lehessünk szolgáltatásainkkal.
Az E.ON Customer Insight csapata az ügyfelek igényeinek megértésével olyan támogatást nyújt a szervezet egészének, mely segítségével az ügyfelek számára a legmegfelelőbb üzleti megoldásokat tudjuk kínálni.
Csatlakozz hozzánk, hogy Te is része lehess sikereinknek!
A Customer Insight csapat tagjaként feladatod lesz, hogy az E.ON ügyfélközpontú programját ügyfél visszajelzések gyűjtésével és feldolgozásával támogasd. Ezért:
Te fogod menedzselni a Customer Journey-khez és termékekhez, tranzakciókhoz kapcsolódó NPS mérési folyamatokat, valamint kialakítod a kapcsolódó elemzési és riporting funkciókatRendszeresen kapcsolatot tartasz az E.ON globális Insight csapatával és menedzseled az aktuális központi kutatásokatÜzemelteted az ügyfélvisszajelzésekre épülő elemzési és riporting struktúrátKapcsolatot tartasz az E.ON különböző társterületeivel; igényeik feltérképezése és megértése alapján kialakítod a legmegfelelőbb ügyfél visszajelzési folyamatot, méréstFolyamatosan keresed a fejlődési lehetőséget mind saját szakmai, mérési, mind az E.ON ügyfélközpontú működésével kapcsolatbanAd-hoc kutatási igények alapján inputokat biztosítasz döntéselőkészítő anyagokhozMásodelemzéseket készíteszOnline kérdőíveket fogsz szerkeszteni és programozni elsősorban QualtricsbanAz ügyfélkiszolgálási felületeink (telefonos, személyes, írásos, online) mérését támogatod: üzleti probléma megértésével, megfelelő módszertan kidolgozásával, felépítésével, riporting, prezentáció készítéssel
A pozícióra sikerrel pályázhatsz, haGazdasági és/vagy társadalomtudományi, gazdaságinformatikai egyetemi/főiskolai végzettséggel rendelkezelPiackutatásban, elemzésben szereztél legalább 5-8 éves tapasztalatotIsmered az NPS és egyéb kvantitatív és kvalitatív mérési módszertanokatStratégiai látásmóddal, üzleti szemlélettel rendelkezel, üzleti igényekhez kutatási, mérési módszertant tudsz társítaniVan gyakorlatod online kérdőív/kutatási eszközök használatában: kérdőív készítése, implementálása a megfelelő felületekre, ügyintézési csatornákra erre a célra fejlesztett szoftvereken (pl. Qualtrics, MS Forms, SurveyMonkey, Medallia)Önállóan tudsz dolgozni és döntéseket hozniCsapatjátékos vagy, tudsz több társterülettel együtt dolgozniPrecíz vagyTárgyalási szintű az angol nyelvtudásod és ezt, pl. prezentációk készítésében tudod is kamatoztatni
ElőnyQualtrics és SPSS ismerete
Amit kínálunkÉves bruttó 550.000 Ft cafeteria keretBónusz - elérhető az éves alapbér 15%-a36 nap éves szabadságkeretÁramdíj kedvezményCsoportos élet- és baleset biztosításBiztosítás magánegészségügyi vizsgálatokraKedvezményes üdülési és sportolási lehetőségCéges mobiltelefon korlátlan belföldi magánhasználatra
Munkavégzés helye: Budapest, Hengermalom út
Pozíció azonosító: 232503
Kapcsolat
El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!